1. fejezet: A levél

1. fejezet: A levél

– További nyugodalmas, szép éjszakát kívánok! És köszönöm…

De mielőtt elindult volna, finoman megfogta a lány kezét, óvatosan ajkához emelte, majd egy leheletnyit, éppen csak érintve azt, egy kézcsókkal illette. A következő pillanatban Vinca már csak távolodó sziluettjét látta az éjszakai félhomályban.

A lány szíve torkában dobogott, szinte nem kapott levegőt a döbbenettől, valósággal megbabonázva lépett be a kapun. Nem is jutott tovább a lépcsőháznál, ahol hátát a falnak vetve, szemeit lehunyva próbálta értelmezni az este folyamán történteket. Mély lélegzetet vett, amikor hirtelen eszébe jutott: a levél! Azonnal felocsúdott merengéséből, és késlekedés nélkül tudni akarta, hogy mi áll benne. Miközben a harmadik emeleti kislakásba igyekezett a kivilágított lépcsősoron, kezével már a táskájában kutatott, egy másodpercet sem akart veszíteni, hogy mielőbb kiderítse, mit rejt a boríték. Hamar elő is került a fekete női retikül mélyéből a kisméretű papírtasak, melyet mohó igyekezettel, de a lehetőségekhez mérten óvatosan, minél kevesebb sérüléssel próbált felnyitni. Vinca Minor kisasszony részére – és a feladó: John Hedera H. Ennyit már eddig is látott, de most végre annak tartalmát is szerette volna megismerni. Próbálta finoman feltépni az enyvezett ragasztást, de ott inkább szakadt, mintsem nyílt volna a kis boríték, ezért kénytelen volt lakáskulcsával annak tetejénél feltépni. Már az emeleti folyosón járt, mikor türelmetlenül húzta elő a négyrét hajtogatott ánégyes papírlapot. A félhomályban nagyon nem szemlélgette, de azt rögtön látta: nem egy szabvány nyomtatópapír, mert enyhén sárgás, és talán vízjelezett nyomása volt, kifejezetten, mint a régi, hagyományos levélpapíroknak. Félszemmel az imént még levélbontónak használt kulcsot próbálta a zárba dugni, de másik kezével már a papírt igyekezett széthajtogatni. A következő meglepetés ekkor érte: de hiszen ez egy kézzel írott levél! Hagyományosan, sőt, nem is akárhogyan, talán valami jófajta tűfilcet vagy töltőtollat használhattak hozzá, a folyamatos íráskép alapján. Szinte bevágta maga mögött az ajtót, le sem vetkőzött, azonnal a kis kanapéra huppant, ruhástul, kabátban, tűsarkú cipőben. Szíve vadul zakatolt, most azonnal tudni akarta, hogy mit tartalmaz a levél!

„Drága Vinca!” Szíve hatalmasat dobbant, ezt a kézzel írott, nemesen egyszerű, de mégis finom eleganciával megkreált levelet csak neki szánták, egy rendkívül szívélyes és intim megszólítással.

Ebben a pillanatban a felnyitott borítékból egy lepréselt borostyánlevél hullott ki.