Köszöntő

Kedves Olvasóm (Hallgatóm)!

Ezt a felületet azért hoztam létre, hogy nyilvánosan is publikáljam - jelen formájában nyilvánosan, bárki számára ingyenesen elérhetően - Borostyánlevelek című regényemet.

Az egyes fejezeteket hallgatható, némi túlzással "hangoskönyv" formában is feltöltöttem, így amennyiben nincs kedved olvasni, netán hallgatás mellett szívesebben futod végig a sorokat, úgy itt azt egyaránt megteheted.
A blog felületre a fejezetek külön bejegyzésenként kerülnek. Terjedelmére való tekintettel, a legtöbb bejegyzés további részekre tagolva kerül feltöltésre hallgatható formában (YouTube felületre), így ezeket mellékelem a kapcsolódó szövegrészekhez. A regény témáját, hangulatát helyenként zeneszámok is kísérik, melyek a szövegben említésre kerülnek, így ezeket igyekszem szintén társítani az egyes részekhez, a blogbejegyzésekbe történő beágyazással. (Ezeket a hangulat miatt érdemes mellé hallgatni. :) )

A regény műfaja romantikus kalandregény. Némi krimivel, drámával és csipetnyi, helyenként pikáns humorral fűszerezve. Így elsősorban 16 éven felüli Olvasók, Hallgatók számára ajánlom.

Az élet úgy hozta, hogy a regény nem került nyilvános, papír formájú kiadásra. (Egyelőre.) Ettől függetlenül teljes egészében szerzői jogvédelem alá esik! Másolása, felhasználása - írásos egyeztetés és engedély hiányában - tilos. Terjesztése kizárólag a publikus felületre feltöltött szövegi és hanganyagok megosztásával engedélyezett. Köszönöm, ha ezt automatikusan betartod! :)

Az olvasáshoz és/vagy hallgatáshoz jó szórakozást kívánok!! :)

Az egyes fejezet-részek publikálása még folyamatban (nyár végére-ősz elejére várható a teljes felöltés).

A hanganyag elérhető az alábbi lejátszási listában:

https://youtu.be/FpS0zMN4PRc?si=x6M6vz7ao_cIuwxs